Gárdonyi Géza (Géza Ziegler)
1863-1922

 

Édesapja Ausztriából bevándorolt vándor lakatos volt. Később fia magyarosította a család nevét. Népiskolai tanítóként kezdte pályafutását, amely jegyben jó alkalmat adott neki, a magyar nép és a magyar falu megismeréséhez. Korán, már 22 éve korában elkezdett írni, munkatársa volt szegedi és aradi újságoknak, majd Budapestre költözött és ott a Magyar Hírlapnak dolgozott. åróként történelmi regényeivel (Egri csillagok; Láthatatlan ember) illetve drámáival (A bor; Az öreg tekintetes) vált híressé. årói és művészeti tevékenységének elismeréseként a Petőfi Társaság, a Kisfaludy-társaság, majd 1910-ben, „mint a magyar nyelv legnagyobb művészét és a magyar törekvések egyik legkiválóbb tolmácsolóját” a Magyar Tudományos Akadémia tagjává is megválasztották. Fordítói tevékenysége is jelentős volt, olyannyira, hogy mint Dante legjobb magyar fordítóját megválasztották az Olasz Állami Akadémia tiszteletbeli tagjává is. Élete utolsó éveit az embereket kerülve Egerben töltötte. Halálát országos gyász fogadta, és már a következő évben irodalmi társaságot neveztek el róla.