Tisztelt Hölgyeim és Uram, Kedves Vendégek!

 

Boldogok azok az országok, ahol az emlékezésnek nem kell egyúttal igazságtételnek lennie. Ahol a főhajtás csakis és kizárólag tiszteletadás a sokat szenvedettek emlékének.

 

Ha nem ismerjük azok sorsát, akik itt, ebben az országban, ezen a földön éltek velünk, vagy előttünk, akik itt szerettek volna boldogulni, ebben az országban akarták tehetségüket, tudásukat kifejleszteni, de helyette elüldözték, megszégyenítették őket, akkor nem ismerhetjük meg saját történelmünket sem.

 

Ha nem ismerjük azoknak a német származású magyaroknak a múltját, akiket javaikból kiforgattak, földjükről elhajtottak, házaikból elüldöztek, ha nem tudunk semmit sem azoknak az életéről, akik itt neveltek gyerekeket és gyümölcsfát, itt telepítettek szőlőt, és itt vették el mindenüket, ha nem ismerjük azok múltját, akiknek a politikai rövidlátás elvette a jövőjét, ha minderről nem tudunk semmit, akkor meg fog ismétlődni velünk a történelem, akkor nem tudunk közösen jövőt építeni magunknak.