Mindszenty József

1892. március 4-én született Csehimindszenten. (Eredeti neve Pehm volt, 1942-ben változtatta meg Mindszentyre.) A szombathelyi püspöki nevelőintézetben végzett tanulmányok után 1915-ben szentelték pappá. 1917-től Zalaegerszegen volt gimnáziumi hittantanár. Az 1918-19-es forradalmak idején politikai okokból letartóztatták, a Tanácsköztársaság idején szülőfalujába internálták. 1919 októberétől ismét Zalaegerszegen volt plébános, 1924-től címzetes apát, 1937-ben pápai prelátus lett. 1944. március 15-én szentelték püspökké, és helyezték a veszprémi egyházmegye élére. Mentette a meggyőződésük vagy származásuk miatt üldözötteket, szót emelt a Dunántúl hadszíntérré változtatása ellen, ezért 1944 őszén a nyilasok elhurcolták, Sopronkőhidára, majd Sopronba vitték. 1945. április 2-án szabadult, visszatért Veszprémbe. 1945 őszén esztergomi érsekké, a következő évben bíborossá szentelték. Szembenállt a kommunista politikával, ragaszkodott az egyház társadalmi szerepének megőrzéséhez. Nyilvánosan emelt szót a magyarországi németek kitelepítése, a 1947. évi választási csalások, majd az egyházi iskolák államosítása ellen. 1948 karácsonyán letartóztatták, a következő évben életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. 1955-ben börtönbüntetését megszakították és Felsőpeténybe vitték. A forradalom alatt október 30-án innen szabadították ki a bíborost a felkelők. Másnap katonákból és felkelőkből álló népes csoport kíséretében érkezett meg Budapestre. November 3-án este rádióbeszédben szólt a nemzethez, ebben a kormányt a bukott rendszer örökösének nevezte. 4-én reggel a szovjet támadás hírére az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol menedékjogot kapott. 1957. március 9-én bejelentették, hogy Mindszenty ítélete hatályban van, vagyis amennyiben elhagyja a nagykövetség épületét, úgy folytatnia kell börtönbüntetése letöltését. 1962-ben - távollétében - 1956-os szerepéért is elítélték. 1971. szeptember 28-án előzetes megállapodás alapján elhagyhatta az amerikai követséget. 1973-ban a pápa - arra hivatkozva, hogy másképp továbbra is betöltetlen maradna az esztergomi érseki szék - lemondásra szólította föl.

Utolsó éveit Bécsben töltötte, ott halt meg 1975. május 6-án. Máriazellben temették el, hamvait 1991-ben Magyarországon az esztergomi bazilikában helyezték végső nyugalomra. 1994 márciusában megkezdődött az egyházi eljárás boldoggá avatása érdekében.

Mindszenty bíboros pásztorlevele

Krisztusban Kedves Híveink!

"...elítéltük azokat a rendelkezéseket, amelyek a magyar polgárság egy részétől származása miatt elvették a velük született jogaikat és szerzett javaikat, őket pedig megbélyegző jellel ellátva, gettóba zárták, kitelepítették anélkül, hogy egyéni bűnösségüket bírói ítélettel megállapították volna.

Ma már az ország közvéleménye látja, hogy a keresztséget és az embert védve, komoly kötelességünket teljesítettük. (...)

Mivel minket faji és egyéb szempontok - amint a közelmúltban - most sem korlátozhatnak, mi az embert, a felebarátot, honfitársat Jézus szemével tekintjük, az államhű németjeink érdekében is fel kell emelnünk szavunkat. Mindazt, ami az elmúlt évtizedben a németséggel kapcsolatban kívülről és belülről hazánk ellen történt, menthetetlennek tartjuk és a legteljesebb mérvben elítéljük, amint ebből akkoriban sem csináltunk titkot. De a hazai németség körében sajnálatosan előfordultak hibák, sőt nagy hibák helytelen általánosítása és azok ilyen általánosító (kollektív) megtorlása ellen is állást kell foglalnunk. (...)

Megkezdődött a hazai németek igazoltatása, házukból, birtokukból kitelepítése oly módon, amelyre az emberséges és keresztényi jelzőt a legjobb akarattal sem alkalmazhatnók. Ha csak a bűnösöket büntetnék, hallgatnánk, de a rossznak barátaiként minősítenek és eltávolítanak olyanokat, akikre a bűnt nem bizonyították rá, sőt olyat hoznak fel ellenük bűnül, ami természetjogon megilleti őket, például az anyanyelv. Ne tegyünk olyasmit, amit a fegyverszüneti határvonalon túl, magyarokkal szemben elkövetőktől nemcsak felháborodással fogadtunk, de elviselhetetlennek is éreztünk. (...)

Felemeljük szavunkat az ártatlan gyermekek, aggok, betegek érdekében a nemzetiségi gettó, a kapkodó ide-odatelepítések ellen, amelyek végre is teljes jogbizonytalanságot idéznek elő, sőt az országot az ellátástalanságba hajszolják bele.

Méltatlan a magyar államhoz és az emberi jogokat fennen hirdető demokráciához, hogy nem talál mentséget azok számára, akik bizonyos egyesületekben csak tagok voltak. (...)

A kisebbségek körül Szent István király bölcsessége jelölte ki a mi utunkat, valamint ma is az a felemelő tudat él bennünk, hogy nemzetiségektől lakott országban csak a szeretetnek, kölcsönös megértésnek és tiszteletnek lehet helye. (...)

Az általánosító vak gyűlöletnek, amely az általuk is annyiszor elítélt zsidógyűlölettel azonos forrásból fakad, nincs létjoga keresztények és honfitársak között. Annál kevésbé, hisz a németség - leszámítva az utolsó másfél évtizedet - a leghajlóbb, legmegértőbb, leghűbb kisebbsége volt az országnak, amely tisztviselőket, művészeket, negyvennyolcas szabadsághősöket, földmíveseket, iparosokat, és munkásokat kapott belőle. Egyik réteg másfél évtizedes, bármily súlyos bűnéért ártatlan és századokon át hűséges réteget nem szabad általánosítva büntetni. (...)

A zsidók embertelen üldözéséért már elvettük büntetésünket; ezért, ami most történik, még súlyosabb büntetés, nagy felelősség várhat ránk. Állítsuk vissza a törvények uralmát, a szeretet, a béke és a megértés szellemét. (...)"

Esztergom, 1945. október 17.-én.

A magyar püspöki kar nevében:
József s. k.
hercegprímás, esztergomi érsek