1911. augusztus 7-én született. Apja etnológus, könyvtárigazgató volt a szegedi egyetemen. 1929-től a szegedi egyetem jogi karán, majd 1933-34-ben, Bécsben, 1934-35-ben, Genfben tanult állami ösztöndíjjal. A királyi ítélőtáblán, majd a királyi törvényszéken joggyakornokoskodott, 1938 júniusában bírósági jegyző lett. 1938 novemberétől az Igazságügy minisztériumban dolgozott. 1937 októberében részt vett a Márciusi Front programnyilatkozatának szövegezésében. 1944 nyarán fogalmazta meg "Béke ajánlat"-tervezetét. A német megszállás alatt minisztériumi állását felhasználva menleveleket állított ki zsidó származású polgároknak, ezzel sok embertársa életét mentve meg. 1944. október 16-án a nyilasok letartóztatták. Néhány nap múlva kiszabadult, ezután illegalitásba vonult. 1945 februárjától Erdei Ferenc felkérésére hivatalt vállalt az Ideiglenes Nemzeti Kormány Belügyminisztériumában. 1945 márciusa és 1946 júliusa között a Belügyminisztérium közigazgatási osztályát vezette, Erdei Ferenccel együtt a megyerendszer reformján dolgozott. 1945. július és 1946. október között a Jogi Reformbizottság Nemzeti Parasztpárt által delegált képviselője volt. Részt vett a választójogi törvény (1945. évi VIII. tc.) és a november 4-i választás előkészítésében. A választások utáni feszült belpolitikai helyzetet elemezve tette közzé a Valóság 1945. októberi számában, A magyar demokrácia válsága című, nagy vitát kiváltó cikkét. Állást foglalt a németek kitelepítése ellen. 1946. júliustól 1950-ig a szegedi egyetem tanára volt. 1946 júliusában a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1946-1949 között a Kelet-Európai Tudományos Intézet tanára, majd elnöke. 1950-től könyvtárosként dolgozott az Egyetemi Könyvtárban. A forradalom alatt 1956. október 30-én részt vett a Nemzeti Parasztpárt (november 1-jétől Petőfi Párt) újjászervezésében. November 2-án a párt Farkas Ferenccel együtt miniszternek jelölte az újjáalakuló Nagy Imre-kormányba, így november 3-án államminiszterré nevezték ki. November 4-én Tildy Zoltánnal együtt tárgyalt az Országgyűlés épületét megszálló szovjet csapatokkal, s még aznap kiáltványt fogalmazott meg, mint a törvényes kormány egyetlen képviselője. Az épületet csak november 6-án hagyta el, tisztsége alól Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke mentette fel november 12-én, a Nagy Imre-kormány menesztésével. A Nagy-budapesti Központi Munkástanács az ő tervezetét fogadta el tárgyalási alapnak. Bibó december elején K. P. S. Menon indiai nagykövettel tárgyalt, és átadta neki a Nyilatkozat Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról címet viselő, Farkas Ferenccel, Varga Istvánnal, Féja Gézával és Tamási Áronnal közösen megfogalmazott nyilatkozatát. 1957. február és április között fogalmazta meg Magyarország és a világhelyzet című tanulmányát, melyet sikerült Londonba juttatnia, ahol meg is jelent. 1957. május 23-án letartóztatták és 1958 augusztusában életfogytiglani börtönre, ítélték. Az 1963. évi amnesztiával szabadult. Nyugdíjazásáig a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában dolgozott. Nyugdíjas évei alatt munkáit rendezte, fordításokat vállalt, kisebb műveket publikált. 1976-ban, Londonban jelentette meg a magyar hatóságok megkerülésével A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai című művét angol nyelven. 1979. május 10-én halt meg Budapesten. Az Óbudai temetőben rendezett temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mondott gyászbeszédet; ez volt az ellenzék első nyílt fellépése.