Ha a háború a kultúra téli álma, úgy a békekötés a kultúra ébredésének pillanata. 1945. május 8-án Európában véget ért a világtörténelem eddigi legnagyobb összecsapása. A háború 50 millió áldozatot követelt, a kontinens városai közül a legtöbb romokban hevert. A fegyveres összecsapást kiprovokáló náci Németország totalitárius eszméi mégsem haltak ki a háború befejezésének pillanatában. A nemzetiszocializmus kollektív szempontú, faji alapon működő gyilkos logikája, amely mintegy hat millió európai zsidó áldozatot követelt, ha nem is faji, de etnikai alapokon továbbélt. Nem kétséges, hogy a másik totalitárius diktatúra, a Szovjetunió semmivel sem kevésbé emberellenes, osztályharcos eszmerendszere is hozzájárult a kollektív bűnösség elvének továbbéléséhez. A győztes szövetség így több - a háborúból a vesztesek oldalán kikerülő - nemzetre kimondta a kollektív bűnösség vádját. A legnagyobb csapást az európai németségnek kellett elviselnie: a kontinensen kitelepített mintegy 20 millió emberből 13 millió volt német nemzetiségű. Az újkor legnagyobb népvándorlása Magyarországot sem kerülte el.

 

Az 1941-es népszámlálás adatai szerint Magyarországon a német anyanyelvűek számaránya valamivel több mint 5 százalékot tett ki. Ez közel félmillió magyar állampolgárt jelentett. A Magyarországon svábnak hívott népcsoport társadalmi és kulturális jelenléte több évszázadra tekintett vissza, miközben ezer szállal kapcsolódott a magyarsághoz. A Harmadik Birodalom nemzetiszocialista közvéleménye a harmincas években felháborítónak tartotta a magyarországi németek beolvadásra törekvő, államhű magatartását. 1938-ban ezért Magyarországon létrehozták a többek között a békés együttéléssel szemben az agresszív elkülönülést, a disszimilációt szorgalmazó Volksbundot, a Magyarországi Németek Népi Szövetségét. A háború alatt az anyagi és emberi erőforrásokban mind inkább szűkölködő náci Németország pedig - a magyar kormánnyal szerződve -három hivatalos toborzást hajtott végre az SS számára.

 

Ma már tudható, hogy a Volksbund mindvégig igen megosztott szervezet volt. A tagságból kevesen csatlakoztak hozzá meggyőződésből és még kevesebben váltak a nemzetiszocialista eszmék híveivé. A német SS-be való sorozások sokakat egyenesen elrettentettek tőle. A Volksbund saját erejéből a náci Németország ösztönzése, sőt, kényszerítése nélkül - képtelen lett volna arra, hogy a magyarországi németek mintegy 40 százalékát tagjává tegye. Mégis, tragikus módon a kollektív büntetést javarészt a magyarországi németek Volksbund-tagságára hivatkozva alapozták meg.

 

Bár a magyar politikai élet erősen megosztott volt a svábok kollektív felelősségre vonása kérdésében, a Magyar Kommunista Párt, a Nemzeti Parasztpárt vezető politikusai félreérthetetlenül a kitelepítés mellett foglaltak állást. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány magatartását jól példázza, hogy míg 1945. májusában szóban elutasította a kollektív felelősségre vonás elvét, ugyanez a kormány kérte a Szovjetunió hozzájárulását mintegy 200-250 ezer "fasiszta német" kitelepítéséhez Németország szovjet zónájába. A szövetséges nagyhatalmak potsdami konferenciája 1945. augusztusában végül döntött a kontinens német nemzetiségű lakosságának kitelepítéséről. Gyöngyösi János külügyminiszter a magyar kormány nevében készült jegyzékben ugyan helytelenítette az etnikai alapú kollektív büntetések mindenféle fajtáját, ugyanez a kormány 1945. december 29-én megjelent és hatályba lépett rendeletében kimondta a magyarországi német nemzetiségű lakosság Németországba való áttelepítését.

 

A kitelepítés! rendelet végrehajtásában a Belügyminisztérium korlátlan hatalmat kapott. A falusi elöljáróságok a Belügyminisztérium által rendelkezésre bocsátott adatok alapján állítottak össze listáikat, amelyeket kifüggesztettek. Az ötnapos fellebbezési határidő lejárta után meg hozták a végleges határozatot. A kitelepítési kormánymegbízottak csak a belügyminiszternek feleltek, és nem vették figyelembe a helyi hatóságok kifogásait. Nagy elégedetlenséget váltott ki, hogy az SS-be 1944-ben kényszersorozottakat hasonlóan bírálták el, mint az 1942-1943-ban önként belépőket. Előfordult, hogy valamely családtag Volksbund-tagsága miatt az egész családot büntették. Az első áttelepülő csoportot 1946. januárjában vagonírozták be Budaörsön. Hat héten belül összesen hét transzport indult útnak Németországba. Budapest: 4933 fő, Budaörs: 8 359 fő, Soroksár 3 898 fő, Bácsalmás 5105 fő, Sopron: 2005 fő, Zsámbék: 2 966 fő. 1946. nyaráig Magyarországról közel 110 000 személyt telepítettek ki. 1948. júniusáig a kitelepítettek és elüldözöttek száma meghaladta a 200 ezret.

 

A hazájukból elűzött svábok először többnyire bajorországi gyűjtőtáborokba kerültek és innen irányították őket tovább BadenWürttembergbe, Hessenbe, de közel egynegyedük Bajorországban maradt. Sokuk, főleg az idősebb generációk tagjai, évekig reménykedtek abban, hogy egyszer majd hazatérhetnek. A svábok, ahogy egykor Magyarországon, úgy régi-új hazájukban is folytatták a munkát. Az első években még problémát okoztak azok a különbségek, amelyek főleg kulturális, nyelvi, vallási tekintetben választották el őket a helyi lakosságtól. Tehetségük, szorgalmuk, munkabírásuk révén a magyarországi németek azonban újra gyökeret eresztettek. Németország nyert általuk, Magyarország pedig veszített. Ismét.